ingyen honlap
Regisztráció Üzenet küldése a weblap tulajdonosának! Megosztás az iwiw-en Kifogásolható weblap/tartalom, feljelentem!
Óra

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Naptár

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

 

Az ötéves kunmadarasi Hodos Imikének születése óta több betegséggel kell együtt élnie. Júniusban azonban teljesen megváltozott minden, kiderült, a kisfiú leukémiás. Az első kezeléseket nehezen viselte. Azonban Imike élni akar, s vágyik vissza ovistársaihoz is.

 

Hodos Imike, ahogy öccsével, Mátéval labdázik az ebédlőben, csak a rajta lévő maszkból tudjuk, ő a beteg. 
— Szerencsére most jók lettek az eredményeink, ezért is jöhettünk haza pár napra  — kezdi Hodos Imréné Éva kisfia történetét. — Imikének születése óta gond van az egyik veséjével, asztmás, gégegörcsös és többfajta ételallergiája is van, így eddig sem volt egyszerű az élete. 

Júniusban ízületi fájdalmakkal vittem el az orvoshoz, ahol a doktornő teljes vérképet kért. Az eredmények enyhe gyulladást mutattak ki, el is kezdtük az antibiotikum-kúrát. Két hét után azonban még mindig sápadt, étvágytalan volt, így a doktornő újabb vérképet kért.

DSCF3798.JPGDSCF3812.JPG

 

 

Hétfőn azzal hívott fel, hogy pakoljunk össze néhány ruhát és menjünk át Karcagra, ott már várja Imikét a mentő és viszi Debrecenbe, a gyermekklinikára. Nagyon megijedtünk, Debrecenben azonnal csontvelővizsgálat volt, két óra múlva már a gyermekhematológiára vitték át Imikét. Itt a professzor megvizsgálta, majd behívott bennünket a kezelőbe és elmondta, ALL-fajta leukémiát találtak nála és azonnal el kell kezdeni a három blokkból álló kemoterápiát.

 

— Imike szervezete nagyon nehezen fogadta be az első kezeléseket, napokig nem evett, s magas láza volt. Az orvosok, a nővérek is próbálták benne a lelket tartani, de ő nem fogadott el semmit. Nagyon kétségbeestünk — mondta az édesapa. — Feleségem Debrecenben volt vele, én pedig itthonról aggódtam érte a kilencéves Évivel és a kétéves Mátéval.

Ahogy mondani szokták, a baj nem jár egyedül, hiszen Hodosék háza a jelenlegi állapotában nem felel meg a beteg kisfiúnak, így átalakításokba kezdtek. Közben az apa munkanélküli lett, így lassan haladnak. Végső elkeseredésükben hirdetést adtak fel, melyben segítséget kértek az emberektől. Éváék azt is bevallották, környezetükben is többen támadták őket ezért.

—  Mivel kisfiunk érdekében tettük, nem foglalkozunk a rosszakarókkal. A hirdetésünket meglátta három karcagi civil szervezet vezetője is, akik először Kunmadarason, majd Karcagon szerveztek Imike megsegítésére jótékonysági koncertet. Ugyanis amíg nem lesz kész a sterilszoba, addig nem mehetünk haza vele. Jelenleg férjem édesanyja fogadott be bennünket.

A Hodos család mindent megtesz Imike (maszkban) gyógyulásáért. Szülei, testvérei Évi és Máté is nagy szeretettel veszik körül  77777.jpg

 

Hodos Imikéék havi 125 ezer forintból élnek, melynek egyharmada a kisfiú gyógyszereire és olyan speciális ételekre, mint például a zabtej, rizstej, zabliszt megy el, hiszen betegsége miatt sok mindent nem ehet. Az iskolában Évike osztálytársai már gyűjtik a kupakot, de a nagymama házánál is van egy gyűjtőzsák, sőt Kecskemétről is kaptak már kupakot, s van amikor speciális élelmiszerrel segítenek a jó szándékú emberek nekik, amiért ők nagyon hálásak. Október végén kezdik az újabb, 54 napos kezelést. Ha rendben lesz, karácsonyra hazajönnek, majd év elején jön az újabb kezelés. Egy biztos, két évig Imike még nem mehet közösségbe.

 

Szeretném ha   gyüjtenénk a kupakot osztályonként:) :) kérlek segítsetek sokat kell összegyüjteni mivel 1kg kupak az 60Ft... :) ezért 2012. MÁJUSIG LEHET GYÜJTENI A KUPAKOKAT:) akármilyen kupak lehet kólás, ásványvizes ,öblítős kupak akármilyen csak kupak legyen az :) Kérek minden Iskolást próbálják megszervezni saját iskolájukban, hogy minél több kupak gyűljön össze Imikének !! A címet a lapon találjátok !!!

Hozzászólások (1)

Balogh család
7 hónapja
Én csak annyi szeretnék mondani nekik, hogy sokan támadják de ne azt nézzék, hogy mit mond ha nem azt, hogy ki mondja. Én és családom azt kívánjuk, hogy minél hamarabb gyógyuljon meg Imike. Amúgy akik irigykednek nem tudják, hogy ők mikor kerülnek ebbe a helyzetbe. Én is gyűjtőm a kupakokat és oda adom egy ismerösömnek annak az anyukája viszi be az egyik óvodába. Mert én se tudhatom, hogy mikor kerülök ilyen helyzetbe mert nekem is van két gyerekem és bele érzek a helyzetükbe. Imikének azt üzenem ki tartást mert meg fog gyógyulni és minél hamarabb legyen ez.. Balogh Márta és családja.
Ha Te is szeretnél hozzászólni, be kell jelentkezned.
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!
Diavetítő

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Zenedoboz

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.

Üzenőfal

Az alkalmazás használatához Flash playerre van szükség.